A válság nem független tőled. Emberek hozzák létre, így az emberek tudják csak megszüntetni. Az eddigi viselkedésünk hozta létre, így a megszüntetéséhez a viselkedésünkön kell megváltoztatni.

Nem jókor jött…

Valószínűleg sem te sem én nem készültünk erre a válságra és a kialakult helyzetre. Mondhatnánk azt is, hogy ez bizony nem jött jókor. De mikor jött volna jókor? Ha rajtunk múlik, akkor valószínűleg soha. Éppen ezért nagy valószínűséggel az egész helyzet váratlanul és felkészületlenül ért téged is.
Amennyiben egy kicsit spirituálisabban gondolkodó vagy, esetleg számíthattál rá, hogy ennek a működésnek, amiben most élünk és tevékenykedünk, lesz egyszer egy „visszaigazolása” az élet oldaláról. Sokáig nem lehet következmények nélkül ebbe az irányba menni, de azért azt biztos, sokan nem gondoltuk, hogy a visszacsatolás most fog bekövetkezni és egy elhúzódó, többdimenziós válság-együttesben fog kicsúcsosodni.

Hatalmas változást hozott az életünkben

A lényeg azonban, hogy elkövetkezett, amire nem számítottunk, vagy csak sejtettük és most szembe kell néznünk vele. Egy hatalmas egész-ség-ügyi kihívás elé kerültünk, amelynek ezen felül még számos egyéb következményével is szembesültünk, a társadalom (háború), a gazdaság (gazdasági válság), az emberi kapcsolatok, a mozgékonyság stb. terén.
A kényszerű intézkedések megváltoztatták az életünket. Nem működnek a jól bevált – évtizedes – rutinok. Új
  • életritmust,
  • munkastílust,
  • társadalmi érintkezési formákat
kellett megtanulnunk. A kezdeti összezártság a szorosabb családi kapcsolatokon belül is új kihívások elé állított minket. Az eddigieken felül új stressz-faktorok léptek be az életünkbe. A(z)
  • külső politikai változások, világ-méretű kihívások
  • gazdasági mélyrepülés
  • megélhetés, az anyagi szükségletek kielégíthetőségnek korlátozása,
  • esetleges munkahely-vesztés,
  • átállás egy „home office” tevékenységre, vagy
  • teljesen új megélhetési lehetőségek kényszerű keresése
mind fokozza azt a nyomást, amely esetleg eddig is reánk hárult.
Szóval számos olyan új kihívás, feladat és stressz lépett fel az életünkben, amelyek – ha nem nézünk velük tudatosan szembe – maguk alá gyűrhetnek és testileg, lelkileg egyaránt megbetegíthetnek.

Ha te nem változol, akkor nem változik semmi

A jelen helyzet krízis-csomagja nem tesz mást, mint átgondolásra késztet és rákényszerít minket arra, hogy felelősséget vállaljunk az életünkért, a döntéseink következményeiért és arra, hogy az életünk, életstílusunk a lehető leggyorsabban alkalmazkodjon a kialakult szituációhoz.
Gondolhatjuk azt, hogy a vírus lecseng, a háború megszűnik, a gazdasági válságon túl leszünk pár hónapon belül és akkor majd visszatérhetünk korábbi, kényelmes kis életünkhöz, mintha mi sem történt volna.
Ez azonban illúzió. Amíg nem vagyunk képesek változtatni mindazon, ami ezeket a válságokat okozza az életünkben, addig mindig jönni fog valamilyen újabb – talán még szörnyűbb – kihívás, amelyen úrrá kell lennünk.
De nem tudjuk megváltoztatni a világot. Nem tudjuk befolyásolni a globális folyamatokat. Azok emberi viselkedésünk természetes következményei. Sajnos még az embertársaink megváltoztatására is képtelenek vagyunk.
Egyetlen lehetőség adott számunkra, az, hogy saját magunkat, saját gondolkodásmódunkat, viselkedésünket, hozzáállásunkat változtatjuk meg. De hidd el ez nem kevés, ez az, amit tudunk és kell csinálni, ahhoz, hogy a környezetünk, a magunk által létrehozott világ megváltozzon.
Számos olyan tévhitünk van, amelyek tudat alatt vezetik az életünket és a most körülölelő világ kialakulásához vezettek. Ha ezeket felül tudjuk írni és egy új szemléletet tudunk kialakítani, az új cselekedetekhez, rendszeressé válva új szokásokhoz vezet.
Az új viselkedés mások számára is egy új – a jelenleginél egészségesebb, értékesebb – élethez vezető mintát kínál. Amelyet, ha követnek, akkor a követők élete, ha sokan követik, akkor az egész világ egy élhetőbb irányba kanyarodik el.
Amennyiben mindezt nem tesszük meg, nem tanulunk a jelekből és a krízisekből, akkor viszont hiába volt minden figyelmeztetés, semmit sem tanultunk a leckéből és a világ is olyan válságokkal terhelt marad, mint jelenleg.
– 0 –
Hogyan változtatná meg az életedet és a környezetében élők életét, ha egy új szemléletben, egy gyakorlatban is kivitelezhető EGÉSZ-SÉG stratégiával és egy lépésről-lépésre akciótervvel felvértezve tennéd túl magad a jelen időszakon?
Erre nyújt segítséget ez a sorozat is. Segít felismerni azt, amiben vagy és levonni a megfelelő tanulságokat. Erőt ad, hogy érdemes tanulni, megtanulni a leckét minél előbb, mert úgy sem úszod meg. …és segít abban, hogy elindulj egy boldogabb, EGÉSZ-SÉGesebb élet felé.
 Feladat:

Arra kérlek, hogy a szöveg végigolvasása után gondold végig, a következő kérdéseket:

  • Neked mit kell változtatnod, hogy egészségesebb legyél?
  • Milyen tévhiteid vannak amiken változtatnod kell?

Kapcsolódó bejegyzések:

A válság bennünk van…

Lépj tovább…

…amennyiben többet szeretnél megtudni az EGÉSZ-SÉGről, vagy szeretnél kapcsolatba lépni velem, íme két lehetőséget ajánlok neked:

 

töltsd le a„Hogyan őrizd meg és fejleszd az EGÉSZ-SÉGed a válság időszakában és után?” c.  INGYENESEN letölthető e-bookot

jelentkezz az első alkalommal INGYENES egy órás konzultációra

Szerző: Sódor Márton EGÉSZ-SÉG mentor,  az "Áramlásban" EGÉSZ-SÉG Program & Akadémia alapítója, aki a szellemi úton járókat, az egészségre vágyókat és az egészséggel hivatásosan foglalkozókat segíti az EGÉSZ-SÉG megtapasztalása, a Valóság felismerése, megélése, a gyógyulás felé vezető úton, hogy elengedjék a szenvedést, megtapasztalják a szabadságot, a szeretetet és a jólétet.

Víziója: Elősegíteni egy új EGÉSZ-SÉG szemlélet és kultúra kibontakozását és egy hozzá kapcsolódó új egészség-rendszer kiépülését, bevezetését. Egy gyakorlati Út kidolgozása az egyén-, a család-, az emberi közösség-, és a Világ EGÉSZ-SÉGének helyreállításához.

YouTube     Facebook     Instagram

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com