Számos helyen olvashatjuk és egyre inkább elfogadott tény, hogy a szeretethez vezető út önmagunkon, önmagunk megszeretésén keresztül vezet. Amennyiben megszereted önmagad, képes leszel arra is, hogy másokat is szeressél. Ezzel szemben áll viszont az a vélekedés, hogy az önszeretet nem más, mint egoizmus. Nézzük meg hogyan is van ez valójában…

Az önszeretet „hogyan”-ja

Számos elmélet létezik az önszeretet elérésére, az önsegélyezők hivatásosai folyton erről beszélnek, de a legtöbbször nem is tudják, hogy igazán mit jelent. Számos fórumon olvashatod, hogy a kulcs: szeresd meg önmagad. Felsorolják, összeiratják veled, miért is vagy szerethető, de egyikük sem tanítja meg, hogy hogyan állj neki az önszeretet gyakorlatának.

Számos esetben tapasztaltam a saját bőrömön is, hogy a javasolt technikák nem működnek. Egy konkrét példa a megerősítések mantrázása. Hiába írtam le számtalanszor, hogy „szeretem önmagam”, semmi nem javult tőle. Sőt… Ezerszer is leírhattam egy papírlapra, kitapétázhattam a falaimat vele, de az elmém pontosan érezte, hogy a jelen pillanatban mindez nem más, mint hazugság. Egyáltalán nem szeretem, sőt sokszor gyűlölöm önmagam és ezen nem fog változtatni az, ha ezt a hazugságot próbálom besulykolni magamnak.

Éreztem, hogy biztos van megoldás, hiszen nem egy olyan ember van a közelebbi-távolabbi környezetemben, akik láthatóan szeretik, elfogadják magukat, békében élnek önmagukkal és a világgal. Ők sem születtek és nőttek fel valószínűleg ideális családi körülmények között, de valahogy mégis kiegyensúlyozott emberekké váltak. Van tehát út, csak meg kell találni a számomra is működő „hogyan”-t.

Az önszeretet „démona”

Amikor egy olyan családban nősz fel, amely az önzetlenséget, önfeláldozást és az áldozathozatalt helyezi előtérbe, az önszeretet gondolata számodra valamiféle démonként jelenik meg. Egy gonosztevő, amely elpusztítja a jóságodat és az esélyedet arra, hogy valaki más is szeressen. Mert csak akkor szerethetnek, ha teszel valamit érte…

Majdnem mindenkit – így valószínűleg téged is, aki ezt a bejegyzést olvasod – arra tanítottak, hogy magadat szeretni önzőség. Azt kaptad útravalóként, hogy az önmagukat szeretők nem törődnek másokkal. Arra tanítottak, hogy nem vagy tökéletes, nem vagy csak önmagadért elfogadható.

Azt a programot adták át, ahhoz, hogy szeressenek jónak kell lenned. Meg kell felelned azoknak az elvárásoknak és szempontoknak, amelyeket ők hisznek, amelyek az ő életüket irányítják. Elhitették veled, hogy csak akkor reménykedhetsz a szeretetben, ha magadévá teszed a körülötted lévők céljait, és eléred azt, ami számukra jelenti a sikert. Ha úgy élsz, ahogy a körülötted lévők gondolják…

Elvették tőled a saját céljaidat, gyermekkori álmaidat és a sajátjukkal helyettesítették őket. A legáltalánosabb szlogen valahogy így hangzana: „Szeretlek, ha megfelelsz az elvárásaimnak és szereted azt, amit én szeretek. Akkor tudlak igazán szeretni, ha olyan vagy mint én.”

Ha mindezt jellemzőnek érzed magadra, akkor nagyon valószínű, hogy te is az „ön nem szeretet” – durvább esetekben az öngyűlölet – csapdájában vergődsz. Alapvető tény, hogy mindegy, hogy milyen gyermekkora volt valakinek – látványosan bántalmazták, vagy csak éppen nem érezte jól magát a bőrében – mindig küszködni fog az önszeretettel.

 

A szeretet megismeréséhez egyetlen út vezet: önmagadon keresztül

Ha megtanulod őszintén szeretni önmagadat, akkor kinyílsz a szeretetre. Ez az út, amelyen igazán megérted a szeretet fontosságát és jelentőségét. Mindaddig, amíg nem vagy képes teljes szívből szeretni önmagadat másoknak sem tudsz igazából szeretetet adni.

Hogyan is lennél képes rá, ha egyszerűen fogalmad sincs arról, hogy mi a szeretet? Amíg nem tapasztaltad meg a valódi szeretet érzését, amíg nem töltötted meg a saját poharadat csordultig szeretettel, egyszerűen nem tudod mi az.

A feltétel nélküli szeretet nem egy érzés, nem egy érzelem, hanem a világmindenséget irányító EGYetlen erő. Mindent a SZERETET hozott létre ezen a világon és mindent ő irányít. Csak egyetlen SZERETET van, melyet a beégetett programjaink által szült fél-elem homályosít el. Ha nem tudod önmagadat szeretni, ha te magad sem fedezted még fel a takarás mögött az igaz szeretetet, ha nem vagy képes te magad feltöltődni szeretettel, akkor hogyan tudnál másoknak adni belőle?

A SZERETET az egyetlen valóság. Dualisztikus világunkban talán úgy érzed, hogy elkülönülsz a világ többi részétől. Valójában azonban ez az elkülönülés illúzió. Minden EGY. Így, ha saját magadat szereted, akkor mindent és mindenkit szeretsz.

Az önfeláldozás és áldozat, mint minden démon, csak a félelem szülte látszat, nem valóság. Egy fátyol, amelyet te magad emeltél, hogy eltakard vele a SZERETET tiszta Fényét. Amikor elhitted, hogy ez a feltétele annak, hogy szeretve legyél.

A feltétel nélküli szeretetet azonban csak önmagadban fedezheted fel, csak akkor láthatod meg tisztán, ha lebontottad a falat, amely elzárja tőled. …és csak utána vagy képes másoknak is megmutatni. Mert nem tudod adni, hiszen mindenkinek a rendelkezésére áll, de amíg a másik sem hajlandó lebontani az akadályokat ő sem fogja meglátni. Neki is önmagán keresztül kell megtapasztalnia.

Azzal tudod megkönnyíteni az ő tapasztalását, hogy megmutatod számára az utat, amelyen járva te már eljutottál – önmagadon keresztül – a valóságos szeretethez.

 

Amit te szeretetnek gondolsz…

Éppen ezért, amit szeretetnek gondolsz, annak semmi köze az igazi szeretethez. A valódi szeretet feltétlen és semmilyen elvárás nem áll mögötte. Amit ma szeretet címén kínálsz az embereknek, nem más, mint egy üzlet. Mindig feltételhez kötött és ott van mögötte az elvárás, hogy mit vársz érte cserébe.

Pontosan lemérhető abból, hogy milyen reakciót vált ki belőled az, amikor nem kapod meg a „szeretet”-ért elvárt jutalmat. Amennyiben haragot, szomorúságot vagy bármilyen negatív érzést társítasz az adakozásodhoz, azonnal nyilvánvalóvá válhat számodra, hogy ez nem a feltétel nélküli szeretet kategóriájába tartozik. Volt valami tudatos vagy tudatalatti elvárásod, amely nem teljesült.

De nem is tudsz feltétel nélkül adni, hiszen ott vannak a cikk elején már említett programjaid, melyeket gyermeki léted alatt rögzítettél. A programok által beégetett minták a feltételes szeretet, a megfelelés, az áldozati szerep lépéseit rögzítik és játszák le automatikusan. „Szeretlek, ha megfelelsz az elvárásaimnak, igényeimnek, ha olyanná válsz, amilyen én szerettem volna lenni, ha úgy viselkedsz, amely ’nem zavarja a köreimet’, vagy az én jóllétemet és boldogságomat tartod elsődleges szempontnak stb.”

 

Lehet könnyű vagy küzdelmes az önszeretethez vezető út

Az önszeretethez vezető út lehet nagyon nehéz, de könnyűvé is tehető, amennyiben megengeded magadnak, hogy szeresd önmagad. Azt tanították szüleink, de számos más egyéb fórumon is hallhattad, hogy az élet nem más, mint küzdelem.

Ez rajtad áll. Példát mindkettőre bőven találhatsz az emberek között vagy az irodalomban. A magukat szerető embereket megfigyelve talán már te is éreztél féltékenységet vagy akár gyűlölete is irántuk. Milyen igazságtalanság ez, hogy amíg én itt küzdök az életemért, az ön gyűlölet mocskában fetrengek, miközben mások örülnek az életnek.

Amíg te lesütött szemmel jársz, rá se mersz pillantani az emberekre, ők felemelt fővel, csillogó szemekkel, bátran néznek szembe a világgal. Mindazokon a dolgokon, helyzeteken, akadályokon, melyek számodra nehézséget vagy állandó stresszt jelentenek, ők játszi könnyedséggel teszik túl magukat.

Olyan egyszerűnek tűnik, amit csinálnak! Minden helyzetben azt választják, ami jól esik vagy jó számukra. Ami a legkedvezőbb boldogságuk vagy céljaik elérése szempontjából. Nem akarnak megfelelni külső személyeknek, vagy elvárásoknak. Felelősséget vállalnak a döntéseikért és kiállnak önmaguk mellett. Hogyan lehet ez nekik ilyen egyszerű?!

Vagy valóban ilyen egyszerű? Az életünk döntések sorozatából áll. Szinte minden pillanatban hozunk valamilyen döntést. Választunk ’A’ és ’B’ alternatíva között. …és mindig van lehetőségünk arra, hogy a boldogságot, illetve a számunkra adott pillanatban vagy hosszú távon boldogságot hozó lehetőséget válasszuk.

Mert az önmagukat szerető és elfogadó emberek ezt teszik. Azok, akik túlléptek az öngyűlölet valódi démonán.  Akik végigjárták az önszeretet felé vezető utat és tudják, hogy az önszeretet egyben a másoknak nyújtott szeretet forrása is.

 

Lépj az útra…

Így vagy úgy, könnyed módon vagy küzdelmesen, de a belső békéhez, a szabadsághoz, a bőséghez, a boldogsághoz és a feltétel nélküli szeretet eléréséhez vezető út az önszereteten át vezet.

Amennyiben a boldogságod még kívánnivalókat hagy maga után, nem tudod elérni kitűzött céljaidat vagy még odáig sem jutottál el, hogy célokat tűzz ki magad elé, az életet szenvedésként éled meg, nem úgy működnek kapcsolataid, ahogy szeretnéd, itt az ideje, hogy elfogadd és megszeresd önmagad.

Erre az útra hívlak…

Gyere velem, ismerjük meg és oldjuk fel az önszeretet elfogadása előtt álló akadályokat és érjük el, hogy mi legyünk azok, akikre felnéznek mások: igen, ez az ember tudja, hogyan lehet emelt fővel, csillogó szemmel, boldogan, segítő emberekkel és kapcsolatokkal körülvéve élni az életet.

Feladat:

Arra kérlek, hogy a szöveg végigolvasása után gondold végig, a következő kérdéseket:

  • A leírtak alapján te az önszeretők vagy az önmagukat még nem szeretők táborát gazdagítod?
  • Az önszeretet gondolatát „démonizáló” programjaid ellenére el tudod fogadni, hogy a feltétel nélküli szeret megismeréséhez az önszereteten keresztül vezet az út?
  • Keress példákat az életedben, amikor úgy gondoltad, hogy igaz szeretetet adsz, de kiderült számodra, hogy feltételeket, elvárásokat támasztottál a másikkal szemben. Melyek a legjellemzőbb elvárások a te esetedben?
  • Volt olyan érzésed, amikor a másik valóban feltétel nélkül nyújtott valamit számodra?
  • Hiszel abban, hogy minden EGY és a SZERETET nem más, mint ezt az EGY-SÉGet létrehozó és fenntartó erő?
  • Küzdelmesen, esetleg folyamatos stresszen és szenvedésen keresztül éred el azt, amit szeretnél, vagy könnyedén teljesülnek kívánságaid, céljaid?

Lépj tovább...

...amennyiben többet szeretnél megtudni az EGÉSZ-SÉGről, vagy szeretnél kapcsolatba lépni velem, íme három lehetőséget ajánlok neked:

 

töltsd le a"Hogyan őrizd meg és fejleszd az EGÉSZ-SÉGed a karantén időszakában és után?" c.  INGYENESEN letölthető e-bookot

jelentkezz az első alkalommal INGYENES egy órás konzultációra

csatlakozz az "Áramlásban" EGÉSZ-SÉG Kör Facebook csoporthoz

Szerző: Sódor Márton EGÉSZ-SÉG mentor,  az „Áramlásban” EGÉSZ-SÉG Akadémia és Mentorprogram alapítója, aki a szellemi úton járókat, az egészségre vágyókat és az egészséggel hivatásosan foglalkozókat segíti céljaik elérésében, az EGÉSZ-SÉG  megismerése és megtapasztalása felé vezető úton.

YouTube     Facebook     Instagram

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com