A magyarországi erőhelyek közül jelentős szerepet töltenek be a pálos templomok és kolostorok. A magyar alapítású szerzetesrend története szorosan kapcsolódik népünk történelméhez és azokhoz a korábbi – már a táltosok és sámánok által is használt erőhelyekhez, amelyeket e templomok építésénél is figyelembe vettek.

Erőhelyek és templomok

Az erőhelyek sorában jelentősek azok a korábbi templom-építések, ahol tekintettel voltak az energia-vonalakra és kereszteződésekre és ilyen kereszteződésekben, nagy energiákkal rendelkező helyeken un. pozitív földsugárzási pontokban építették fel a templomokat, kolostorokat. Ezeknek az építményeknek a tornyai kimondottan azt a célt szolgálták/szolgálják, hogy ezeken a nagy energiájú „kapu”-kon keresztül lehozzák azokat az energiákat, amelyekhez a mai ember már saját erejéből nem tud hozzáférni, illetve „csatornát” alakítsanak ki Ég és Föld között, összekötve a fizikai és a felette levő különböző spirituális szinteket. E tornyok tehát a függőleges – világok és dimenziók közötti energiaáramlás megkönnyítésére, biztosítására épültek. Így a templomok spirituális „energia-ellátását” a tornyokon keresztül lehetett/lehet biztosítani. A betérő hívek ezen az energia-közvetítő rendszeren keresztül részesülhettek/részesülhetnek a magasabb energiákban és emellett magának a papságnak is segítségére van ez az energia, hogy az imák és áldozatok hatékonyabbak legyenek.

Megzavart áramlások

A szöveg elején többször alkalmazott múlt idejű kijelentés nem véletlen. Ugyanis a mai ember nem, hogy nem érzékeli ezeket a függőleges áramlásokat, hanem sok esetben inkább zavarja, mert hozzászoktunk a fizikai síkon megszokott vízszintes – egysíkú –  áramlásokhoz. E tudatalatti védekezés a függőleges irányú áramlások ellen azt eredményezte, hogy egyes – sokat látogatott helyeken – ezek a függőleges energia-áramlási csatornák elzáródtak és már nem működnek vagy csak lényegesen kisebb hatásfokkal közvetítik az energiákat. A föld-energiák pontjai – azaz a föld belseje felé nyíló kapuk lejjebb vándoroltak a föld felszíne alá, míg az égi energiákkal összekötő kapuk feljebb húzódtak az ég felé. Megnyitásuk az ég és föld összekötése gyakorlatokkal segíthető.

A pálos épületek és romok erőteljes erőhelyek

A többi templom-építő szerzetekhez hasonlóan a pálosok is ezeket a nagy energiájú helyeket részesítették előnyben és gyakorlatilag minden templomukat, kolostorukat, kápolnáikat un. energiapontra építették. Ezért ezeken a helyeken – akár romos állapotban, már lepusztult templomokról, kolostorokról van szó vagy még álló építményekről – kiemelkedően magas energiákkal találkozhatunk. Így érdemes ezeket a helyeket meglátogatni, amennyiben szeretnénk e magasabb rezgésű energiák jótékony hatásaiban részesülni. Az elzáródás jelensége ezeken a területeken is fellép, ezért a tisztít-összekötő-csatornanyitó gyakorlatok ezeken a helyeken is segítik az energia-áramlás megindítását.

Jelentősebb pálos helyek Magyarországon

A következőkben – a teljesség igénye nélkül – felsorolok néhány jelentős helyet, ahol pálos templomok és/vagy kolostorok álltak/állnak és érdemes felkeresni őket:

Budapest: Budaszentlőrinc-Szépjuhászné (hosszú ideig a főkolostor), Gellérthegy-Sziklatemplom (ma is működik)

Pilis és környéke: Pilisszántó-Klastrompuszta (az első templom és kolostor), Pilisszentlélek

Börzsöny és környéke: Márianosztra (ma is működik), Kóspallag, Nézsa, Őrbottyán

Bakony és környékeVállus, Pula, Sáska, Nagyvázsony, Salföld, Tüskevár

Északi középhg. (ÉK): Martonyi, Kurityán, Sajólád, Gönc, Sátoraljaújhely, Diósgyőr, Bükkszentlélek, Petőfiszállás-Pálosszentkút (ma is működik)

Mecsek és környéke: Pécs, Olasz

Ezeken a helyeken tehát aki érzi az energiákat erős égi- és földenergiákkal találkozhat.

Feladat:

Látogass el a felsorolt erőhelyek valamelyikére, vagy keress fel a környékeden egyéb pálos emlékhelyeket. 

  • Érezted az energiákat?

 

Lépj tovább...

...amennyiben többet szeretnél megtudni az EGÉSZ-SÉGről, vagy szeretnél kapcsolatba lépni velem, íme három lehetőséget ajánlok neked:

 

töltsd le a"Hogyan őrizd meg és fejleszd az EGÉSZ-SÉGed a karantén időszakában és után?" c.  INGYENESEN letölthető e-bookot

jelentkezz az első alkalommal INGYENES egy órás konzultációra

csatlakozz az "Áramlásban" EGÉSZ-SÉG Kör Facebook csoporthoz

Szerző: Sódor Márton EGÉSZ-SÉG mentor,  az "Áramlásban" EGÉSZ-SÉG Program & Akadémia alapítója, aki a szellemi úton járókat, az egészségre vágyókat és az egészséggel hivatásosan foglalkozókat segíti az EGÉSZ-SÉG megtapasztalása, a Valóság felismerése, megélése, a gyógyulás felé vezető úton, hogy elengedjék a szenvedést, megtapasztalják a szabadságot, a szeretetet és a jólétet.

Víziója: Elősegíteni egy új EGÉSZ-SÉG szemlélet és kultúra kibontakozását és egy hozzá kapcsolódó új egészség-rendszer kiépülését, bevezetését. Egy gyakorlati Út kidolgozása az egyén-, a család-, az emberi közösség-, és a Világ EGÉSZ-SÉGének helyreállításához.

YouTube     Facebook     Instagram

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com