A másság „jutalma”, hogy nem fogadnak el

Vannak emberek, akik nem úgy működnek, mint a többség. Mások. Ők azok, akik előre viszik a világot, akik ösztönzik a változásokat. A tömeg adja a stabilitást. E kettő egyensúlya segíti a megfelelő átmenetet a változás és az állandóság között. Mivel ez a világ nem igazán fogadja el a másságot, akik mások nem elfogadhatóként, sőt sok esetben bűnként élik meg a másságukat.

Az előző bejegyzés gyakorlatában merült fel a más-ság kérdése. A visszajelzések alapján ez egy érdekes téma, amely többetek számára jelentőséggel bír. Ezért szeretném egy kicsit részletesebben körüljárni a témát egy újabb blogbejegyzés keretében.

 

A másság társadalmi megítélése

Mások. Az első társításként – amikor gondolatban kimondtam ezt a szót, a „Trónok Harca” – könyvben és filmben is népszerű sorozata – jutott eszembe. Ott szerepelnek a „Mások”. Olyan élő-halottak, akik már nem ebbe a világba valók. Akiket kivetett az a társadalom. A Falon kívül élnek és mindenki fél tőlük. Ellenségként kezeli őket. A társadalomból kirekesztett páriák.

Először furcsa volt a párhuzam számomra is, de végül rá kellett jönnöm, hogy azok a „más-ok”, akikről most írni szeretnék, talán nem is annyira különböznek a regényben szereplőktől, mint az első ránézésre tűnik. Mert azokról az emberekről szeretnék egy kicsit részletesebben írni, akik valahogy nem illenek bele ebbe a társadalomba.

Lehet, hogy már születésüktől fogva, de az is lehet, hogy a fejlődésük során egy átalakuláson átmenve és változva mások, mint a többség. Máshogy érzékelnek, más az értékrendjük, máshogy gondolkodnak, máshogy viszonyulnak a világhoz és embertársaikhoz. A legjellemzőbb többségi vélemény róluk az, hogy nem ebbe a világba valók.

És itt indul a párhuzam a regénybeli Másokkal. Mert ez a világ az uniformizációra épít. Ez a világ – a társadalmi és politikai berendezkedés, az értékrend és az összes eszköz – arra szolgál, hogy egységes klónokat hozzon létre. Az irányítás, a divat, a fogyasztás mind azt szolgálja, hogy futószalagon előállított egyforma és csordaként irányítható emberek tömegeit alakítsa ki.

Ez a társadalom nem tűri el a másságot. Megítéli a másságot. Aki más, az átalakítandó, elkülönítendő vagy kirekesztendő. Szélsőséges esetben pusztulnia kell. Tökéletes példája ennek a pszichiátria, ahol minden máshogy működő embert beteggé nyilvánítanak és elkülönítenek. Ugyancsak jó példákat szolgáltat az emberi társadalmak fejlődése során a rabszolgaság, a boszorkányüldözések vagy a totalitárius államok terrorhadjáratai.

Az eddigiek voltak a szélsőséges példák. De a társadalom kicsiben és „szelídebben” ugyan olyan következetesen üldözi a másságot, mint a fenti példákban láttuk. Fél a másoktól, hiszen azok a jelen biztonságát és a kialakított „status quo”-t veszélyeztetik. Idegenként tekint a másokra, mert nem tudja és sokszor nem is akarja megérteni őket. Az összes belső bizonytalanságát és félelmét a másokra kivetítve, rajtuk torolja meg mindazt, amit nem tud elérni, vagy ami nem működik.

A mások csodálatos bűnbakok, akiken ki lehet élni a szélsőséges indulatokat és akiket oda lehet vetni prédául a tömegnek. Feszültség-levezetők.

Már kora gyermekkorban megkezdődik…

A másság megítélése és elnyomása már a családban elkezdődik. Az esetek döntő többségében a szülők valamilyen elvárással, feltételezéssel viszonyulnak megszületendő gyermekükhöz. Évtizedek alatt megtanult és program-szinten beégetett, rögzült szokásaik kialakítottak egy olyan jó-rossz, egészséges-egészségtelen, helyes-helytelen, elfogadható-bűnös meggyőződés-rendszert, amely tudattalanul vezérli az életüket.

Nyilvánvalóan és teljesen jó szándékkal hiszik azt, hogy ami számukra megfelelt és a túlélés, kapcsolat-építés szempontjából sikeres stratégiának bizonyult, az a gyermekük számára is jó lesz és követendő. Ezért tiszta szívvel „ajánlják” gyermeküknek az általuk kitaposott utat és vezetik abba az irányba, hogy a szüleihez hasonló stratégiát kövessen.

És a gyermek követi, mert a szülő szava és példája – legalább is az első öt-hat évében, a tudatos kontroll hiányában – megfellebbezhetetlen számára. A későbbiekben a szülői tekintély és erő lesz az a hatás, amely tovább erősíti a szülő élet-elveinek és elvárásainak való megfelelést.

A szülőben – az előzetes elvárásait nem teljesítő gyermek esetében – sokszor félelem és tehetetlenség-érzés lép fel. Egy olyan feladat elé állította az élet, amellyel – meglévő eszközeit tekintve – képtelen megküzdeni. Ő sem tud a mássággal mit kezdeni. Ugyan az a két fegyvere van, mint a társadalomnak a mássággal szemben: vagy kiközösíti, elkülönül tőle, betegnek nyilvánítja, vagy erőnek erejével megpróbálja megváltoztatni.

A szülők természetesen szeretik az ilyen gyereket is, csak bevallottan vagy anélkül azt nem tudják, hogyan szeressék őt. Nehezen vagy egyáltalán nem találnak utat a gyermekükhöz.

 

A gyermeki reakció

A gyermek számára sincs igazán eltérő lehetőség. Vagy elkülönül és bezárkózik, magányos farkassá válik és később – amint megteheti – elmenekül a családból, vagy önmagán és saját belső késztetésein tesz erőszakot és alkalmazkodik. Megfelel a családi elvárásoknak.

A másként viselkedő gyermek számára további nehézséget jelent, ha van egy olyan testvére, aki viszont megfelel a családi elvárásoknak és a szülők szempontjából problémamentesnek nevezhető. Egy ilyen testvér még szélesebb éket verhet a másik gyermek és a szülei közé.

A gyermek ebből érzelmi szinten csak azt éli meg, hogy a szülei nem szeretik, vagy csak akkor nyilvánítják ki feléje a szeretetüket, ha megfelel az elvárásoknak. Még kirekesztettebbnek és magányosabbnak érzi magát. Elkezdi azt gondolni és megélni, hogy valami baj van vele. Kialakul benne a bűnösség érzése. Elkezdi magát különböző módokon büntetni. Döntései önrombolók, ahelyett, hogy az önmaga iránti elfogadás és szeretet vezérelné őket.

Bizonytalanná válik, mert belső késztetései folyamatosan ütköznek a külső tekintély által erőltetett megoldásokkal. Elveszti az önbizalmát és elkezdi leépíteni figyelmen kívül hagyni azokat a tulajdonságait, erősségeit, amelyek nem felelnek meg a külső elvárásoknak. Meghasonlik önmagával. Elveszti az erejét és tartását.

Mivel a szülői tehetetlenséget, cselekvés-képtelenséget vagy folyamatos irányítást a szeretet hiányaként éli meg, elveszti a saját maga iránti szeretetet, és elkezdi gyűlölni önmagát. Elkezd küzdeni azért, hogy kivívja a szülei szeretetét, mivel gyermekként nem tud anélkül élni. Kialakul benne a megfelelési kényszer, ami tovább gyengíti saját valóságához fűződő kapcsolatát.

A gyermekkorban kialakult önbizalomhiányt, öngyűlöletet, megfelelési kényszert és elkülönülési és önbüntetési hajlamot tovább viszi későbbi életében is. Képtelen lesz egészséges kapcsolatokat kialakítani az óvodában, iskolákban, majd később a felnőtt életében is. Képtelen lesz igazi érzéseit kimutatni. Képmutatóvá válik. Nem a saját életét éli, hanem azokét, akinek az irányítását elfogadta.

Vagy mindenre és mindenkire nemet mond vagy képtelen lesz bárkinek is nemet mondani. Az önszeretet hiányában nem képes önmagának adni, kérni és elfogadni. Egyre erősödő tünetei vagy betegségei figyelmeztetik rá, hogy nem a saját útját járja.

 

A másságát meg nem élő gyermek eldobja saját értékeit

A gyermeki reakcióknál már érintőlegesen kitértem rá, hogy a másságot, az el nem fogadottságot egyértelmű elkülönítő bélyegek tünetek alapján lehet feltételezni.

A „mások” értékei általában nem egyeznek a világ közmegegyezés alapján elfogadott értékeivel. Akár milyen csodálatos értékek is, amelyekkel rendelkeznek, a többség nem fogadja el. Vannak közöttük olyan értékek, amelyeket mások esetleg hosszú küzdelem vagy évekig tartó fejlődés eredményeként érnek el. Célul tűzik ki, de a másoknak adott esetben mindez már eredendően a rendelkezésére áll. Lehetnek akár csodálatos értékek is, amelyeket az sem tud értékelni, aki rendelkezik vele.

Ezek a gyermekek már a kezdeti időktől fogva érzik, hogy valahogy mások, de meg akarnak felelni a világ elvárásainak. De igazán nem tudnak. Ez a kettősség folyamatos konfliktusként jelent meg bennük. Ellentétben áll a belső valóságuk, érzékelésük a külső elvárásokkal, amelyeket önmagukra kényszerítettek.

Gyermekkorban sok esetben a tünetek fel sem tűnnek a gyermek számára. Hiszen benne él és egyszerűen csak azt érzi, hogy valami nem stimmel vele. Valamiért elfogadhatatlan a viselkedése. Szorong, de nem tudja miért. Nem veszi észre, hogy szorongásának egyetlen oka van, hogy elnyomott belső késztetései harcban állnak azzal a valóságképpel, amit a környezete kényszerít rá. A folyamatos belső háború életének későbbi szakaszában is jelen van és egész további életére rányomja a bélyegét.

Bizonyos Időnek kell eltelnie, ahhoz, hogy a gyermek felismerje ezeket a jeleket. Születésük után egy jó darabig fogalmuk sincs arról, hogy másképp látnak dolgokat, mint a többség. Hisz ez számukra a természetes. Úgy gondolják, hogy mások is így működnek.

Először a szüleik visszajelzései alapján éreznek valami másságot. A reakciók nem ugyanarról szóltak, mint amit ők látnak érzékelnek. De gyermekként, a számukra a tekintély-személyként működő szülők visszajelzéseit nem kérdőjelezhetőek meg. Elfogadják, hogy a szülők biztosan jól tudják a dolgokat és a hiba csak bennük lehet. Nekik kell átértékelniük azt, amit érzékelnek, idomítva ahhoz, amit gyermeki környezetük elvár tőlük.

Mivel azt gondolják, hiszik, egyértelműen azt alakították ki bennük, hogy a külső elvárások az igazak, elkönyvelik, hogy valami nem jó bennük, mert nem tudnak „szívvel-lélekkel” megfelelni. Elkönyvelik, hogy ők a rosszak és aki rossz, azt nem lehet szeretni. Aki rossz, annak büntetés jár. Aki rossz, annak bűnhődnie kell. És elkezdik magukat büntetni.

Mivel? A boldogtalansággal. Mert csak az lehet boldog, aki megfelel az elvárásoknak. A világ alkotta külső elvárásoknak. A szeretet-megvonással, mert csak a jók szerethetők. Az önbüntetésekkel, mert a bűnösnek bűnhődnie kell. És a világ elkezdi visszatükrözni az elvárásaikat. A boldogtalanságot, a szeretetnélküliséget, a kirekesztettséget.

Az erényeiket, különlegességeiket és pozitív tulajdonságaikat hátrányként, sőt bűnként élik meg, és azon küzdenek, hogy megváltoztassák őket. Önmaguk ellen küzdenek, önmaguk elfogadása helyett.

Ez a belső feszültség számos tünetben jelentkezik gyermeki és későbbi életükben.

 

A másság gyermekkori tünetei

A családi biztonság hiánya, a meg nem értés, vagy akár kiközösítés, hogy sem érzelmeiben, sem cselekedeteiben nem kap támogatást a családjától, az ilyen gyermeket erősen félénkké teszi a társadalommal, az őt meg nem értő többséggel szemben. Visszahúzódik, közösségeinek (pl. iskola) életében nem vesz részt vagy annak a perifériájára szorul. Mivel a gyermekközösség is érzi a másságát vagy félénkségét, ezért akár agresszívvé is válhat vele szemben.

A gyermek biztonságérzetének alapja a figyelem és az érzelmi odafordulás. A gyermekkori érzelmi elhanyagolás és elutasítás alááshatja a felnőttkori önbizalmat és kapcsolatokat, az ember újra és újra megismétli az egykor frusztráló viselkedési mintázatokat, és azután magát okolja azért, hogy boldogtalan.

Játék helyett megszállottan olvas, tanul, igyekszik egyre tökéletesebbre csiszolni a tudását. Perfekcionistává, maximalistává válik. Mindezt azért, mert reménykedik abban, hogy jobb eredményei – a szülői elvárásoknak való megfelelés – valamilyen szeretet-megnyilvánulást, pozitív érzelmi reakciót vagy elfogadást vált ki szüleiből, környezetéből.

Nem tud biztonságosan kötődni a szüleihez: nem érzi azt, hogy mindig van kihez fordulnia, nem kap tőlük valódi érzelmi reakciókat. Nem képes nyugodt szívvel kifejezni az érzéseit a szülei előtt. A családjával van, de nem érzi úgy, hogy valóban velük lenne, adott helyzetekben.

Sokszor úgy érzi, hogy egyedül kell megbirkóznia adott eseményekkel, dolgokkal, helyzetekkel, minden segítség és támogatás nélkül. Sokszor nem is érti, hogy látszólag minden tökéletesen működik a családban, de ő mégsem érzi jól magát a bőrében.

 

Felnőttkori tünetek

Az igazán jellemző tünetek már felnőtt korban kezdenek világossá válni a számára. Akkor, amikor azt érzi, tapasztalja, hogy az élete nem úgy működik, ahogy szeretné. A boldogság várat magára, az életében, kapcsolataiban megjelenő konfliktusok szintén azt mutatják, hogy valami nem tökéletes. Valahol elcsúszott az élete.

Az egyik jellegzetesség, hogy alig emlékszik a gyermekkorára. Ez a korszak, illetve annak jelentős részletei kiesnek az emlékezetéből. Egész pontosan a fájdalom elkerülése végett az emlékeket mélyen a tudatalattijába száműzi. Csak egy-egy valóban kedves emlék marad meg. Egy-egy időszak, esemény vagy esemény sorozat, amely igazi boldogságot okozott számára.

Számomra például a nyarak maradtak meg jó emlékezetemben. Az a rövid, kéthetes időszak, amelyet rendszeresen a Balatonnál töltöttünk egy üdülőben Siófokon. Ezeknek a nyaralásoknak szinte minden mozzanata élénken él bennem és szigetként emelkedik ki abból a homályból, amely a körülötte lévő, vagy a két nyaralást elválasztó időszakot jellemezte.

A felnőttkorban megjelenő tünetek azonban hűen tükrözik a gyermekkor elfeledett nehézségeit, traumáit. Ezek fogják tudatára adni, hogy a gyermekkorában nem kapott megfelelő figyelmet, odafordulást, elfogadást és szeretetet környezetétől. Nézzünk néhányat a legjellemzőbb felnőttkori tünetek közül.

Érzelmileg magányosnak és elhagyatottnak érzi magát. Még akkor is kétségbeejtően magányosnak érzheti magát, ha családtagjai, barátai biztosítják a szeretetükről. Létező kapcsolatában érzelmi társtalanságot él át.

A gyermekkori megfelelési kényszer továbbéléseként túlzott empátiát mutat, így ki van szolgáltatva az önző és manipulatív embereknek. Nem tud nemet mondani mások kérésére. Nem meri kérni azt, amire vágyik, másokkal szemben támasztott igényeibe mindig bűntudat vegyül.

Szégyent érez (szégyenkezik), valahányszor segítségre, vigasztalásra lenne szüksége. Nincs (nem volt) senki a környezetében, akinek bármit elmondhatna, aki elfogadja az érzéseit, bárkire vagy bármire is vonatkozzon az.

Belső szorongást okoz számára, hogy látszólag olyan jól működik a mindennapi életben, hogy mások nem is sejtik, hogy problémákkal küzd. Olyan jól helyt áll az életben, hogy ez még saját maga számára is megnehezíti, hogy komolyan vegye a saját fájdalmait. „Mindenem megvan” – boldognak kellene lennem, de akkor miért érzem magam ilyen pocsékul?” Gyakran van bűntudata, ha panaszkodik és hajlamos listát készíteni azokról a dolgokról, amiért hálásnak kellene lennie.

Bármit is tesz a szüleiért/párjáért mindig szemrehányásokkal illetik, hogy sosem segítette, szerette őket eléggé.

Még számtalan tünetet, jelet lehetne felsorolni, de talán ezek is elegek ahhoz, hogy esetleg magadra ismerj. Talán ez is elég ahhoz, hogy rádöbbenj: jelenkori viselkedésed, reakcióid, kapcsolataid alakulása mind azt mutatják, hogy gyermekkorod körülményei nem szolgálták optimális gyermeki fejlődésedet.

Talán te is most csapsz a fejedre, ahogy én is tettem nem olyan túl sok évvel ezelőtt, hogy „basszus” harminc-negyven-ötven éve hordozom annak a negatív, életemet meghatározó emléknek a hatását, amely miatt még mindig csak ott tartok, ahol tartok.

Hát ezért nem tudom elfogadni, megbecsülni, szeretni önmagam! Itt találhatók azok az okok, melyek miatt nem találom a helyemet az életben, hogy folyamatosan olyan emberi kapcsolatokat alakítok ki, amelyek körülvesznek, hogy ott állok anyagilag, ahol most vagyok.

 

Nem lehetek más, meg kell felelnem az elvárásoknak…

A gyermek nem maradhat egyedül, nem képes magányosan, egyedül túlélni. …de túl akar élni, ezért olyan stratégiát alakít ki az életében, amely lehetővé teszi ezt a túlélést. Minden belső igényét és késztetését elnyomva, alkalmazkodik a körülményekhez, megfelel az elvárásoknak. Olyan un. „megküzdési stratégiákat” alkalmaz, amelyek biztosítják az életben maradást és – reményeik szerint – a környezet elfogadását és szeretetét is kiváltják.

A szeretetlenség, az érzelmi magány olyan kínzó érzés, hogy ha a gyermek megtapasztalja, mindent megtesz annak érdekében, hogy valamiféle kapcsolatot találjon a szüleivel, környezetével.

Megtanulja, hogy mások igényeit mindig a sajátja elé helyezze, hiszen az elfogadásnak, a kapcsolat fennmaradásának ez az ára. Felnőttként, a helyett, hogy segítséget kérne, a környezetétől, ő maga válik mások segítőjévé. Mindenkit igyekszik meggyőzni arról, hogy ő magának alig vannak érzelmi és/vagy fizikai igényei.

Egész életük arról szól, hogy megfeleljenek ennek a világnak. Annak a világnak, ami nem az ő világuk. Azon küzdenek, hogy megszabaduljanak azoktól az értékektől, amelyeket ajándékba kaptak és alkalmazkodjanak egy olyan világ értékrendjéhez, amely nem az övék, ahol nincsenek otthon.

 

…és a megoldás? – önmagunk, másságunk megismerése, elfogadása és szeretete

A másságukat elnyomó embereknek semmi másra nincs szükségük a boldogsághoz és a kiegyensúlyozott élethez, mint hogy elfogadják végre önmagukat. Elfogadják és lássák a saját tökéletességüket. Hagyják abba a harcot önmaguk ellen, amit akár évtizedek vagy egy teljes emberöltő óta folytatnak.

Amennyiben magadra ismertél az eddig leírtakban, akkor itt az idő, hogy megfordítsd ezt a helyzetet és elfogadd a másságodat. Persze ehhez először meg kell ismerjed valódi önmagadat és azt, hogy miben vagy más. Mert legtöbbször ezt sem tudod tisztán még, hogy mi a másságod alapja. Sok mindenre rájössz az évek alatt, de ha nem élsz boldog életet, még mindig nem tudsz/mersz teljesen szembenézni vele.

A családod történetében általában felfedezhető az a „vér-vonal”, amely hordozza ezt a „másságot”. De – ahogy te sem – a családod többi tagja sem tudta elfogadni és harcolt ellene. Ezt az önmaguk elleni harcot kaptad „ajándékul” tőlük. Pontosabban ezt az életfeladatot hordozzátok a vérvonalon keresztül és előttetek áll a lehetőség, hogy megoldjátok. Te lehetsz az első, aki megszakítja a sort és beteljesíti végre az életfeladatát.

Azt, hogy mi a másságod és mi az, amit el kell fogadnod önmagadban csak te fejtheted meg. Az első lépés, hogy legyen benned egy erős szándék, elhatározás, hogy változtatni szeretnél és az akadályok ellenére végigviszed ezt a változást. Mert lesznek akadályok, döbbenetes ráébredések, felismerések ezen az úton.

Majd következik a kitartás próbája, hogy valóban végig is járod az utat. Mert nem lesz rövid. Hossza természetesen attól is függ, hogy meddig jutottál el eddigi életed során, de van még hátra bőven. Egyedül is végig lehet járni, de könnyebb és gyorsabb segítséggel. Mivel benne vagy, nehezebben látsz rá a dolgokra, összefüggésekre, mint egy külső szemlélő.

Ez is lehet egy próba az úton, hogy hajlandó vagy-e segítséget kérni, vagy folytatod eddigi magányos harcodat. Hisz már tudjuk, hogy a „mások” nehezen kérnek és fogadnak el segítséget. Te ne legyél ilyen. Dönts és keress valakit, aki segítségedre lehet. Akár én is tudok segíteni, ha bízol bennem.

Hidd el, hogy megéri a végeredmény, mert önmagad és a boldogság ott vár az út végén.

Kapcsolódó bejegyzések:

Az önszeretet a szeretethez vezető egyetlen út

Önszeretet gyakorlatok

Egy évre kötelezd el magad az önszeretnek

Nem szereted magad? – írj egy szerelmes levelet önmagadnak