A szeretet legnagyobb csapdája – viszonzást várunk érte

Számos tévhit él bennünk a szeretettel kapcsolatosan. Ezek közül azonban a legnagyobb és a leginkább félrevezető az, amikor azt gondoljuk, hogy az általunk adott szeretetet viszonozni kell. Kell, hogy valamit kapjunk érte. Hatalmas ez a csapda, mert arra ösztönöz, hogy irányítsuk a szeretetünket. Nem engedi, meg, hogy a szeretet szabadon áramoljon bennünk, belőlünk, mert már eleve megpróbáljuk célzottan adni.

A legtöbbünkben hatalmas szeretet-éhség tátong

Természetesen ez sem ok nélküli. Gyermekkorunkban nem kaptuk meg azt a feltétel nélküli szeretetet, amely szükséges lett volna ahhoz, hogy mi is megtanuljuk, hogy a szeretet egy szabadon áramló mindent és mindenkit összekötő erő. Nincs iránya, nincs célja, egyszerűen csak létezik. Létezik és áthat mindent és mindenkit. Létezésünk alapja. Végtelen, kiapadhatatlan.

E helyett gyermekkorunkban azt tanultuk meg, hogy a szeretet egy korlátos, irányított és kifogyó forrás, amellyel jól kell gazdálkodni, nem szabad pazarolni és nagyon oda kell figyelni arra, hogy kinek és mikor adjuk oda. Egy érzelem, egy érzés, amit mi állítunk elő és pontosan oda kell célozni vele, ahol viszonzást kaphatunk érte.

Azt tanultuk meg szüleink, a környezetünk és társadalmunk hozzáállásából, hogy jól válogassuk meg a személyeket és helyzeteket, akiknek és amikor szeretetet adunk. Keressük azokat a személyeket és helyzeteket, amelyek esetében jó esélyünk van arra, hogy az adott szeretetért szeretetet kapunk vissza.

Hiszen erre vágytunk, erre éheztünk, mások szeretete volt az a hiányzó láncszem, amiről azt gondoltuk, hogy a boldogságunk elengedhetetlen záloga. Azt hittük, gondoltuk, azt tanították nekünk és még talán most is azt hisszük, hogy, ez a másoktól kapott szeretet foga elhozni számunkra azt a boldogságot, kiteljesedett életet, amelyre oly rég óta vágyunk.

…és hiába minden csalódás, hiába minden tapasztalat, amely azt mutatta, hogy ez az út járhatatlan, ez az út nem működik, továbbra is megpróbáljuk az általunk adott szeretettel megvásárolni mások szeretetét.

A szeretet azonban nem így működik…

Miért érnek minket ezek a csalódások? Miért nem működik ez a társadalmi szinten használt és nemzedékről nemzedékre tanított módszer, út? Ennek két oka van. Egyrészt nem ismertük fel, a szeretet valódi természetét, másrészt csak azt a szeretet-áramlást tudjuk befolyásolni, ami belőlünk indul ki.

Senki nem tanította meg nekünk azt, hogy a szeretet nem egyszerűen egy érzés, nem egyszerűen egy érzelem a sok egyéb érzelmi megnyilvánulás között. Még csak nem is energia, ahogy azt sokan elképzelik, akik a szeretet érzelem voltán túllépve egy magasabb szinten próbálják a szeretetet működtetni.

Hát akkor mi? Mivel – a Biblia szavaival élve – nem e világból való, ezért nagyon nehéz igazán jó kifejezést vagy hasonlatot találni rá. Az én legjobb megközelítésem az Erő, amivel körül tudnám írni, hogy én hogyan képzelem el a Szeretetet. Ahogy a Star Wars filmekből vagy könyvekből, már szállóigévé vált: az Erő veled van. Az Erő, ami megfoghatatlan, de valóban mindig és mindenhol veled van. Bármikor a rendelkezésedre áll, ha felismerted és megtanultad kezelni. Kifogyhatatlan, végtelen Forrás, amelyből energiát nyersz, ha meg tudod jeleníteni ebben a világban.

Az energia csak egy megnyilvánulása számtalan megnyilvánulás között, ahogy a Szeretet az életedben megjelenhet. Lehet energia, fény, érzés, érzelem vagy bármi. Ha megérted azt, hogy a világunkban mindent ez az Erő mozgat, mindent a Szeretet hozott létre és tart fenn, minden a Szeretet e világi megnyilvánulásának a következménye, akkor már teljesen más szemmel fogsz tekinteni rá.

A szeretetet csak adni tudod…

A fenti címet most az első mondatomban cáfolni fogom, hiszen a Szeretet fölöttünk áll, azt sem adni sem fogadni nem tudjuk, a Szeretet hozott létre minket, az köt össze mindannyiunkat és igazából semmi sem létezik rajta kívül. Amit kezelni tudunk az a világunkban megjelenő megnyilvánulásai. Energiaként tudjuk kezelni, átalakítani egyik energia-formából a másikba. Érzelemként tudjuk adni és elfogadni.

Amit ebben a fejezetben ki szeretnék hangsúlyozni, az az a természeti törvény, amely szerint csak arra van befolyásunk, ami belőlünk indul ki. Egyedül arra van ráhatásunk, hogy mi hogyan és mennyi szeretetet – szeretet-megnyilvánulást – adunk át másoknak. Arra már semmi befolyással nem bírunk, hogy a másik fél ebből mit akar vagy hajlandó visszaadni. Az is a másik kompetenciája, hogy egyáltalán elfogadja-e azt a szeretet-megnyilvánulást, amit sugárzunk felé vagy sem.

A szeretet megnyilvánulására a legjobb példák a Természetből meríthetők. Talán egy ilyen példán keresztül lehet a legjobban érzékeltetni, hogy hogyan működik a szeretet a világunkban. Vegyünk példának egy almafát. Az almafa egyetlen dolga, hogy almát teremjen. Megnő, kifejlődik, virágot bont, majd termést hoz.

Az almafát egyáltalán nem érdekli, amikor ezen a folyamaton végig megy, hogy vajon ki fogja megenni azt az almát, amely megtermett rajta. Egyáltalán megeszi-e valaki? Lehullik, megrohad, a termésben lévő magból majd egy új almafa fog kinőni? Nem gondolkodik el azon, hogy ki, mi vagy milyen módon fogja „hasznosítani” a termését.

Az őt átható Szeretet megnyilvánulásaként, a rá ható természeti törvényt beteljesítve érleli az almát minden egyéb mellékgondolat vagy irányított cél nélkül. Az alma az ő szeretetének megnyilvánulása, amit önzetlen módon kínál fel a világ számára. Veszi aki veszi, eszi, aki eszi. Vagy valami más történik vele.

Az alma megtermelése után semmi befolyása nincs arra, hogy mi fog történni a termésével. Az már nem az ő dolga, az már nem az ő felelőssége. Az egyetlen felelőssége – a Szeretet Törvénye által – hogy megtermelje azt az almát és felajánlja a világ számára. Itt az ő szerepe véget ér.

Az ember sem tud máshogy viszonyulni a szeretethez…

Az ember életében pontosan ugyan ilyen módon működik a Szeretet minden megnyilvánulása. Az egyetlen felelőssége az, hogy ő megérlelje szeretetének gyümölcseit és azt felajánlja a világ számára. Ott véget ér a felelőssége, véget érnek a lehetőségei és feladatai.

Mi történik ha nem így tesz vagy nem ilyen módon gondolkodik? Semmi jó. Amennyiben korlátokat állít a Szeretet megnyilvánulásaival szemben, elkezdi válogatni azt, hogy kinek és mikor teremje meg az „almáit”, szeretetének gyümölcseit. Ebben az esetben lekorlátozza magát, visszafogja a gyümölcs-termelést és ennek következtében nem teljesíti be a törvényt, amely arra szólítja fel, hogy teremjen gyümölcsöt.

A másik esetben megtermeli mindazokat a gyümölcsöket, amelyek megtermelhetők az „almafáján”, de megpróbálja irányítani azt, hogy ki és mikor kaphat ebből a gyümölcsből. Megpróbálja befolyásolni, hogy csak az kapjon, akinek ő oda akarja adni, és elzárni azok elől, akik szerinte nem érdemlik meg az ő gyümölcseit.

Csak hogy mindkét módon megsérti a Szeretet Törvényét, az élet alaptörvényét és ennek – mint tudjuk – következményei vannak. Minden tettünk következményei visszahatnak ránk és minden „törvényellenes” megnyilvánulásunk kiigazításért kiált.

A következmény, a Bűn büntetése a negatív érzelmek és érzések megjelenése, a rossz közérzet, majd a tünetek, lelki és végül fizikai betegségek megjelenése. Mindez azért, mert azt akarjuk befolyásolni és irányítani, amire semmilyen ráhatásunk nincs.

Egyedüli feladatunk – az almafához hasonlóan – hogy megteremtsük, létrehozzuk szeretünk gyümölcseit. A Szeretet azon megnyilvánulási formáit, amelyek e földi küldetésünk beteljesítését, célját jelentik. E gyümölcsöket felajánljuk a világ számára anélkül, hogy bármilyen módon befolyásolni próbálnánk azt, hogy ki és milyen módon fog fogyasztani ebből a gyümölcsből.

Kísérletezhetünk azzal, hogy irányítani próbáljuk a „gyümölcsfelhasználást”, de erre semmi, de semmi befolyásunk nincs. A szeretet-megnyilvánulások létrehozásával minden további kompetenciánk, ráhatásunk megszűnt. A folyamat további része már nem a mi felelősségünk és ha mégis megpróbáljuk befolyásolni, megpróbáljuk mások felelősségét átvállalni, akkor a már leírt következményekre számíthatunk.

Lásd meg a szeretet-adás csodáját is…

Lehet, hogy most egy kicsit elkeseredtél, lehet, hogy rájöttél, hogy eddig a szeretet nem igaz útját jártad. Azon gondolkozol, hogy most hogyan tovább. Én is így voltam sokáig. Csak a nehézséget láttam abban, hogy hogyan is fogok kikeveredni ebből a helyzetből.

De valahányszor ilyen csávába kerül az ember és nem tudja a kiutat, azonban meg van benne az elhatározás, hogy kilép valahogyan a szorult helyzetből segítséget kap. Számomra ez a segítség egy mondat volt, amit egy könyvben olvastam. Amit a szerző egy filmben látott és ez a mondat az ő szemléletét, életét is gyökeresen megváltoztatta.

A mondat így hangzott: „A szeretet az enyém. Bárkit szerethetek, akit csak akarok. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy ezt elvegye tőlem. Még annak sem, akit szeretek.” Első olvasásra én sem értettem meg, hogy ez a gondolat hogyan lehetett olyan felszabadító az író számára, de ahogy olvasgattam, emésztgettem rám is hatalmas felszabadító hatással volt.

Ez a Szeretet Szabadsága. Nem kell azon szoronganom, hogy vajon az akit megszerettem, aki iránt valamilyen vonzalmat érzek, az vajon viszont fog-e szeretni engem. Teljesen lényegtelen ez az én szeretet-megnyilvánulásom szempontjából.

Nem felszabadító érzés, hogy ha megszeretek valakit, ha szeretet-érzés alakul ki bennem valaki iránt, ha vágyakozom utána, vagy egyszerűen csak meglátom az utcán és hirtelen valamilyen szeretet-hullám söpör rajtam végig, akkor nem kell, hogy félelem alakuljon ki, bennem, nem kell azon szoronganom, hogy vajon ő mit gondol rólam. Tudna ő is szeretni engem? Viszonozza azt a szeretetet, a érzek iránta, vajon viszonozná a szeretetemet, ha megszólítanám és kifejezném feléje?

Mennyivel tisztább és őszintébb, mennyivel felszabadítóbb az, amikor nem kell ezekkel a gondolatokkal foglalkoznom. Amikor szabadon, független módon szerethetek bárkit és bármit. Amikor megengedhetem magamnak, hogy úgy szeressem, hogy a másik nem szeret vissza, illetve teljesen lényegtelenné válik, hogy ő szeret vagy nem szeret. Amikor az vagyok, aki szeret és nem az aki engem szeret.

Amikor nem azzal foglalkozom, hogy szeretnek-e engem, sőt azzal sem foglalkozom, hogy azért akarok szeretni valakit, hogy ezzel őt boldoggá tegyem. Nincs bennem semmi elvárás a másikkal szemben, nincs bennem semmi elvárás önmagammal szemben sem, csak egyszerűen áramlik belőlem az a tiszta szeretet, amit érzek.

Összefoglalás

Hatalmas és kielégíthetetlen igény van bennünk a szeretet iránt. Mérhetetlen az a szeretet-éhség, amely az embereket jellemzi. Nem véletlenül, hiszen a Szeretet az Erő, amely világunkat létrehozta és működésben tartja. A Szeretet, amelyet teljesen félreértelmezünk és összekeverjük azokkal a megnyilvánulásokkal, amely formában világunkban megjelenik.

Amikor a Szeretetet energiaként, vagy érzelmekként írjuk le, akkor nem a Szeretetről beszélünk, csak annak egyes szeretet-megnyilvánulási formáit emeljük ki. Maga a Szeretet nem leírható és e világi fogalmainkkal alig kifejezhető, hiszen „nem e világból való”.

A másik tévhit a szeretettel kapcsolatosan, hogy befolyásolni tudjuk annak felénk történő áramlását. Befolyásolhatjuk azt, hogy mások mennyi szeretetet adnak nekünk. Ez tévedés. Egyedül csak arra van lehetőségünk és felelősségünk, hogy mi magunk mennyi szeretetet adunk, illetve sugárzunk a világ felé.

Az, hogy a szeretetünkért mennyi szeretetet kapunk vissza, már a másik felelőssége és befolyás-területe. Amennyiben elvárásokat támasztunk a felénk irányuló szeretettel kapcsolatosan, akkor megszegjük a legfontosabb természeti törvényt, a Szeretet Törvényét, amelynek következményei lesznek az életünkre vonatkozóan. Rossz közérzet, tünetek, lelki-, majd fizikai betegségek.

Nekünk semmi más dolgunk nincs, minthogy, kisugározzuk, átadjuk a világnak a Szeretetnek azokat a megnyilvánulásait, amelyekre földi küldetésünk irányul. Hasonlóan, ahogy a Természet teremtményei – példánkban az almafa – átadják a gyümölcseiket, tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen módon fogja hasznosítani azokat.

A felismerés, hogy a Szeretet-átadás egy korlátozott és nem „törvényszerű” módját tanultuk meg környezetünktől, szorongást okozhat bennünk. A „hogyan tovább?” kérdésben nagy segítséget nyújthat az a felismerés, hogy az elvárások és feltételek nélküli szeretet megnyilvánítás hatalmas felszabadító erővel jár. Úgy nyilvánítom meg a szeretetemet, hogy nem foglalkozom azzal, hogy viszonzást kapok-e érte és nem is az a célom vele, hogy a másikat boldoggá tegyem.